TANÁROK

 

Merényi Tamás

Merényi Tamás

Merényi Tamás vagyok. Felsőfokú informatikai és külkereskedelmi tanulmányaim után több mint három évig dolgoztam a MacMaestro grafikai stúdióban, ahol képfeldogozással foglalkoztam.

Utána az ország legnagyobb kiadójához, az Alexandra Kiadóhoz mentem. Itt a szerkesztőségben több mint 10 éve dolgozom. Könyvek tervezésével és nyomdai előkészítéssel telnek a napjaim.

2007-ben album kategóriában és közönségdíjban is első helyet kaptam a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők egyesülete által évente szervezett Szép Magyar Könyv versenyen.

Fotózással 10 éve kerültem kapcsolatban, számos könyvcímlaphoz készítettem képet, valamint Kambodzsában készült képeim megjelentek újságban is.

Jelenleg a Balaton és az Adria kikötőinek és kikötőkből elérhető turisztikai látványosságainak fotózásával, és ebből túrahajózóknak készült internetes rendszer létrehozásával foglalkozom.